2021. szeptember 19., vasárnap

Live act a Trefort kertben / 2021-09-10


Hosszú idő után újra élőben zenéltünk az ELTE BTK COVID utáni újranyitást ünneplő Trefort Kert Offline fesztiváljának zárónapján. 


A visszatapsolóan lelkes közönségnek másfél órát játszottunk, s még fotókat, videófelvételt is készítettek rólunk, így némi ízelítőt mutatni is tudunk - persze vegyük figyelembe a felvelő készülék mikrofonjának limitált képességeit, s képzeljük hozzá a zenéhez az elveszett mélyebb hangokat...


2021. január 19., kedd

Térkép

Kering a Facebookon és abból táplálva a hírportálakon Vizi Ákos térképe a 90-es évek budapesti szórakozóhelyeiről. Sok ismerős helyszín, lássuk, melyikről őrzünk valami emléket ebben a blogban!

Feljegyzések a blogon a térképen szereplő fellépőhelyeinkről:

A 90-es években még itt is volt fellépésünk (egy nagyobb térképen elférnének:)

Felléptünk még ezeken a helyeken is, de jórészt már a 2000-es években:

2020. július 22., szerda

OrReCT: Tenger (2019/2020)

2019-ben arra gondoltunk, kipróbáljuk, mit tudunk kezdeni egy verssel. Fodor András születésének 90. évfordulója volt 2019-ben, rá emlékezve egy kései FA vers hangzik el a 2020-ban befejezett track-ben. Mostanra Puha Szabolcs (Stray Dog Studio) segítségével elkészült a masterelés + egy vetítés is, a vers eredeti kéziratainak felhasználásával. Fogadjátok szeretettel.


2018. június 16., szombat

HamRadio 2018.

Újra jelentkezünk: 
hagyományos képriportunk Európa legnagyobb rádióamatőr vásáráról, idén is Füle Csaba felvételein, az OrReCT zenéjére.
 

2018. január 19., péntek

Ingadozó feszültség

Minimálvideóval a track, ami maximálisan kitöltötte tavalyi évünket... Na jó, azért máson is dolgoztunk, de ez jutott el decemberre a masterelésig.

Boldog Új Évet és sikeres feszültséglevezetést, lesz még zene!

2017. január 3., kedd

OrReCT: O 3 [2017]


O3 [2017]
00.00 Track 1.
05.11 Track 2.
09.10 Track 3.
14.21 Track 4.
15.43 Track 5.
16.30 Track 6.
19.41 Track 7.

Original music & video by
OrReCT =
FÜLE Csaba & FODOR János
Budapest, Hungary 2015 / 2017.
Mastering: PUHA Szabolcs / Stray Dog Studio

MoRe iNfO:

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
O1 [2013]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

2016. december 30., péntek

OrReCT 2017 - videóbemutató rövidesen

Bíztató évzáró bejegyzésként jelezzük, hogy


a zene elkészült, a mozgóképek összeválogatva. 

Már csak igazgatni kell őket egymáshoz, s rövidesen közreadjuk az egészet!

2016. július 4., hétfő

Ham Radio 2016

Idén is jelentkezünk képes beszámolóval a júniusi Ham Radio kiállításról, ahol a világ rádióamatőrjei - köztük az OrReCT HA 5 AVQ hívójelű tagja - találkoznak és máshol soha nem látott tömegben és választékban mutatják be egymásnak a speciális, rétegigényeket szolgáló új, rég el feledett régi vagy rég nem látott, boltokból már kikopott készülékeket, alkatrészeket, saját építésű eszközöket. Aláfestésként pedig tavalyi albumunkról a zárótrack szolgál.

2015. december 13., vasárnap

2015-12 munkálatok folyamatban

2015 második felében új anyagon dolgozunk, midi-konvertált furulyaszólammal, rövid részletekből összeálló nagyszabású kompozíció alakul szép lassan. Pár perces részletet hallgatunk vissza itt éppen egy félkész szakaszból, még semmi sem végleges, még minden hiányos, de



A véglegesített, masterelt hangfelvételekkel várhatóan 2016 nyarán készülünk el.

2015. június 30., kedd

OrReCT a bölcsészek között

Bő másfél hónap alatt megtaláltuk a legkevésbé élvezhetetlen részletet májusi koncertfelvételünkön (a kamerát sikerült gyakorlatilag a társasági élet központjában elhelyeznem, így nem csoda, hogy magánbeszélgetések tucatjait hallgathattuk vissza a felvételen - zenénkkel a háttérben). Úgyhogy idézzük fel a tavasz szép pillanatait Diskurzus és dekonstrukció, meg a vörös tincsek című plenáris előadásunk meglehetősen rövid részletével: