Délre csakugyan odaérek a bolthoz, sikerül parkolni is. Benkei már ott van, Tóthért viszont ki kell menni, mert nem akarja a Somogyiban hagyni a kocsiját. (mi lett volna, ha bejön metróval?). Elindulunk, átvágjuk magunkat a Dohány, stb. utcán egész a Bajcsyig, s onnan megyünk ki a Vácin Tóthékhoz. Füli máris érzi a különbséget a 120-as és a 105-ös skoda közt. A Dráva vonalában Füli pánikba esik -és sűrűn szidja Tóthot- mert nem találja a dorombokat. Leállunk, hogy visszamenjen értük metróval, de a csomagtartóban megleli. Majdnem egy, mire az Erdősorba érünk, Éva is ott van, együtt indulunk wc-zések után, majd lefordulunk a kispolák mögül, s irány az M3-mas. Százhuszas tempóban sietünk, mindenki elismerő megjegyzéseket tesz a kocsira. Megállunk egyszer, Attila és Tamás sert vesz, én is alkoholmenetest, aztán tovább. Letérünk Füzesabony fele, igen kellemesen gyér a forgalom, alig kell előzni, s nem nehéz, ritka a szembejövő. Áthajtunk egy jelentéktelen kis hídon, majd Füliéknek eszébe jut, hogy ez a híres kilenclyukú. Nosza megállunk, megnézzük, Attila és Tamás pisil. Kiderül, Attila nem figyelt, és csak most értette meg, ez a kilenc lyukú híd. Nosza, megnézi, most már ennek fényében. Még nem látta ő sem. Szép, szép. Négy körül elérjük Debrecent, nem tesz ránk különösebb benyomást, Tóthékat Miskolcra emlékezteti. Legalább ötször érdeklődünk az egyetem helye felől, míg végre a megfelelő irányba tévedünk. A Skoda leállogat a pirosoknál, kicsit unja már a strapát. Majdnem fellökök egy nőcit, de az annyira fel van háborodva, hogy kiöltöm rá a nyelvem. Utoljára az egyetem mellett kérdezősködünk az egyetem felől, így végre egyértelmű választ kapunk. Az épület felettébb tekintélyes, jókora palota, grandiózus bejárattal, igen szép állapotban az egész. A bejáratnál áll egy zöld pólós srác, aki láthatóan figyel minket, s valóban, ő a ránk váró szervező. Mint kiderült, lerítt rólunk, hogy mi vagyunk azok, mert csak mi jöttünk égő lámpával, tehát más városból. Bepakolunk, a szervező igen szimpatikus, hozott dobcuccot, bőven túlméretezve igényeinkhez képest. Felliftezünk a másodikra, ahol egy hatalmas, boltíves belcsarnokba lépünk, melynek egyik fele terasz jellegű társalgó, a másik kétszinttel mélyebbre süllyedő nagy átrium. A terasz-társalgón elhelyezett színpadon fogunk játszani. Van büfé, szerte viszonylag sokan üldögélnek beszélgetve, cigizve, italozva, esetleg jegyzetek fölé hajolva. Mennyivel kellemesebb ez, mint a BTK nyomorult két büféje! De vajon mindig árulnak sört és bort is? Ledöntök egy sört én is, de aztán úgy döntünk, Fülivel fogunk visszafelé vezetni ketten, így Attila ihat. Elég gyorsan haladunk a beállással, de közben kiderül, valaki valamit félreértett, ötkor kellett volna kezdenünk, s négyre leérnünk. Hatkor elvileg Hamlet-film vetítés veszi kezdetét, ami nem nagyon csúszhat, mert vissza kell vinniük a projektort. No mindegy, finally háromnegyed hatkor játszani kezdünk. A tér, mint azt előre megjósolták, igencsak visszhangzik, de a legtöbb számot azért kordában tudjuk tartani. A közönség viszonylag figyelmes, nem apad, bár nem is csődül. Hatkor a háttérben a Hamletfilm zenéje is beúszik, de elég jól el tudjuk nyomni, a Zeffirelli imádók feltételezhető örömére... Utólag halljuk, fel is jöttek, követelve lehalkításunkat, de szervezőnk rövid úton leszerelte őket. (egyébként az ismeretség onnan, hogy szintén zenél, erősítőit Fülinél reparáltatja) Sikerrel befejezzük a programot, s kapunk tapsot is. S mi több, négy leányzó hozzánk gyűrűzik, s vesznek 3 db. kazettát! A borítót sajna elfeledtük végül kivágni, így papírostul adjuk a kazetta mellé, legyen benne valami selfmade, de még dedikálnunk is kell az egyiket. Füli 300 t-t kér darabjáért, igazán jutányos egy ilyen, már-már muzeális értékkel bíró (még mindig a 93-as Almássy téri) felvételért... Tóth Miskolcról ismerős volt ottani sporttársnője van még társaságunkban egy ideig, aztán a szervező kérdi tréfásan, nem lenne e kedvünk még egy koncertet adni, mert a saját szervezésében működő Sportcsarnok Klubban elmaradt a LGT emlékzenekar koncertje. El is mennek Fülivel megnézni, de azzal jönnek vissza, hogy kevesen vannak, s valószínűleg azok is hazamennének. Inkább valami egyetemista törzshelyre szeretnénk beülni, ha van ilyen, de vendéglátóink elég rezignáltak városukkal kapcsolatban. Mindenesetre bepakolunk, s Füli sofőrködésével követjük vendéglátónk Pólóját az Egyetem Presszóhoz, ami kb. annyira egyetemisták törzshelye, mint pesti névrokona, legalábbis ilyen korai órán (fél kilenc van). Tóthék játszanak egyet az autóversenyes gépen, aztán továbbmegyünk a Sportcsarnok irányában. Megállunk, mert ismerősre akad a szervező, kiderül, Füli is ismeri, valami zenész ifjú, akinek antikbútor áruháza van, és éppen próba után száll be 300-as mercijébe. Megyünk tovább, megállunk a szervezőnknél, lám, itt is milyen szép panelházak vannak, s míg ő megsétáltatja vizsláját, Tóth és Tamás bedob egy felest, meg egy-egy sert(legalább), mi meg meglátogatunk egy nonstop közértet, csokit veszünk, hja, driveordrink. Tóthék elég lassan, de előkerülnek, már elég jó hangulatban, Tamás a kocsiból hívja kissé botorkáló nyelvvel Edinát. Megérkezünk a városi sportkombináthoz, melynek előterét alakították át klubbá. A közönség főleg tinikből áll, biliárdoznak, bömböl a piramis, meg egyéb klasszikusok. Leülünk kicsit, egy lány jön, lehet fogadást kötni a FTC-Reál Madrid épp folyamatban lévő meccsére, Fülivel 3:1-es vereségre tippelünk. Tóthéknak némi ivás után kedvük támad játszani még egy koncertet, de nekem nem. Ebből némi feszültség támad, az ittas Tóth ilyenkor szokásos kategorikusságával közli, hogy nincs visszaút, a többség koncertezni akar, nekem nincs szavam. Nekem pont ez kell, hogy megmakacsoljam magam, s jelzem, akkor nélkülem, Tóth ezen kiakad, és már ott tart, hogy akkor ő kilép a zenekarból. Egy külső személy kell, hogy meggyőzzön, s erre a szervező alkalmas, ő is kapacitál, így már igent mondok. Végülis a fő bajom az volt, hogy senki sem kért minket itt játszani, eladdig a srác is csak bólintott, hogy nincs akadálya, legfeljebb nem fog tetszeni a népnek. No de ha kérik... Tóth is odajön, értesülve beleegyezésem, és egy ideig még marjuk egymást, nem képes ilyenkor elfogadni más gondolkodását, de hát mentségére szóljon az alkohol. Egyébiránt nem tudom miért illik az Origohoz jobban a többségi döntéskényszer az egyhangú döntések kizárólagosságánál.
Hosszasan üldögélünk még a "vitánk" közben befutott exmiskolci csoporttársnő társaságában, akit Tóth folyton nyaggat, hogy csődítsen ide valahogy egyetemista fiatalokat, főleg lányokat, közönségnek, aztán színpadra állunk, immár másodszor Debrecenben. Ekkorra már túltettem magam ellenérzéseimen, s képes vagyok örülni annak, hogy régen nem szólt ilyen jól a Szent Antal. A koncert sokkal jobb, mint az egyetemi, egy két szám kivételével közel a maximumot hozzuk ki magunkból. Benkei éppen ideális mértékben bizonyul részegnek, hogy bravúros ritmusokat variáljon. Minden számot jutalmaz taps is, helyenként vokális ovác is. A szervező nagy tetszését fejezi ki. A szólóval zárunk, ami nem a legszerencsésebb, mert nem igazán jön össze, de sebaj, már mindenki elég fáradt.
Tóthék isznak még, és eléggé berúgnak mostmár, Benkei még kétségbeesett sietséggel megpróbál eljutni valameddig egy leánnyal, de nem jut el semeddig. Beülünk a kocsiba, s hazaindulunk, elbúcsúzva a további fellépéseket tervező szervezőtől és társaságától. Füli vezet, mostmár jó kilencvenes tempóval is megelégedve, a hámból kirúgottak hátul peepshowba akarnak menni, illetve Benkei folyvást útmenti kurvákat keres, de nem lát egyet sem. Aztán már nem is láthat, mert Attilával egymásraborulva mély álomba szender. Tankolunk, 98-ast, mert Füli szerint abból kevesebbet fogyaszt a kocsi, és jobb a motornak, így még olcsóbb is, mint a 92-es. Leállunk kettőkor a Somogyi Bélában, bepakoljuk a cuccot a hangszerboltba, egy részeg tata megáll, figyeli, hátha betörés tanúja lesz, de sajna nem, mi csak hozunk, s nem viszünk cuccokat... Kipakoljuk még Benkeit is, őt Füli viszi haza. Tóthot fuvarozom az Erdősorba, ő is felébred viszonylag, majd hazaindulok.
Bejegyzések
