1995 Április 15 szombat

Füliéknél beengedős kaputelefont szereltek fel. Már ott volt Attila is, most kocsi nélkül jött, hogy tudjon inni. Szerencsére nem kellett sok cuccot vinni, így normálisan befértünk a Skodába. Egy benzinkútnál a mol székháznál megálltunk, én kiszálltam, hogy leendő autósként ellessem a tankolás fortélyait Fülitől, aki készséggel magyarázott. Tóth meghallgatta a valahonnan kihallatszó lottósorsolást, nem mintha lottózott volna, de tudni akarta, nem húzták e ki a fix számait. Nem. Kicsit későn fordultunk le, így hosszas kerülők után értünk a kollégiumhoz. Hátulról megkerülve az épületet jutottunk oda, ahol már álltak hasonló cuccoló kocsik. Szívélyesen kalauzoltak a szervezők, és csakhamar túlestünk a beszerelés első fázisán. A nagy terem meglehetősen sivár volt, mint négyszögnek két szomszédos (tehát nem szemközti) oldalán volt a két szinpad, melyek közül mi a kisebbet kaptuk, ott leszünk a második fellépők, összeségében a harmadikak a hétből. (Már tegnap is volt hét, köztük a Sejt, melynek, mint Fülitől megtudtam, már nem tagja egykori katonatársam, Török Péter -állítólag rossz szájízzel váltak el. Bent nem lehetett dohányozni, így kint ültünk le, a büfé előtti társalgóban, ahol egykoron tavaly tavasszal még a Sokapanaszosokkal is kávéztam a közös improvizációk szüneteiben. Sörözgettünk, és nem volt túl izgalmas a dolog, a budaörsi kollégium igazán nem ingerdús környezet. Viszont kiderült, hogy minden zenésznek jár egy ital, meg egy szendvics, oda is adták minden teketória és adminisztráció nélkül. A szervezők egyébként is igen készséges srácok voltak, többször jöttek konzultálni, mert a dobokat nekünk is biztosító tatai zenekar még nem jött meg. Mikor végre megérkeztek, persze nem tudtak a közös dob ideájáról, de meglepő módon nem csináltak belőle nagy ügyet. Volt egy téves riasztásunk is a második zenekar koncertje előtt beállásra, de mire elkezdtük volna, ők is belevágtak, úgyhogy visszakullogtunk söreinkhez. Közben elég tisztesen gyűlt a nép ki tudja honnan, feltehetően főleg az emeletekről, mert nem hiszem, hogy ismeretlen nevekre idegyűlne valaki is a városból. Megállapítottam, hogy az egyetemista lányok borzasztóan fiatalkák mostanság, hogy idén már nem járok közéjük. Úgy fest, öregszem. Az első zenekar iszonyú unalmas jazz-t játszott, Korbai szerint programozáshoz kiváló háttérzene az ilyen, mi Tótthal abban maradtunk, hogy mindenre jó, csak ne kelljen hallgatni. A második iszonyú szar, de igen hangos rock volt, legalább 8-an csapták. Node végre abbahagyták, s mi gyorsan beálltunk. Bár érkezésünkkor rettenetesnek tűnt a hangzás és az akusztika, most elég jól hallottuk magunkat. Belekezdtünk, s a koncert őszinte meglepetésemre határozottan jó volt, bőven vokáloztam is Attilával, főleg a dzsamalban persze. De ennél is nagyobb döbbenetet okozott, hogy a közönség egyáltalán nem fogyott, s kitartóan megtapsolta a számokat. Csak a végén derült ki a meglepő ok: tetszettünk nekik! Hozzám rögvest odajött egy srác, s a Tangerine Dreamhoz, meg a Solarishoz hasonlítgatta hosszasan a zenénket, mindenesetre igen dícsérően. Kifelé menet Tótthal a tatai zenekar valamely tagjának jó harmincas felesége állított meg, mondván, hogy számtalan amatőr zenekaros fesztiválon járt már, de a mi zenénk az első öt között van eredetiségével. Vele is hosszan beszlégettünk, hiányolta, hogy se lemezünk, se kazettánk, kedvence volt a Crimson is, tehát nem lehetett egészen rosz ízlése... Füli is feltünt, újságolva, hogy csupa pozitív visszajelzést kapott. No, egészen jó kedvre derültünk, tán csak a második FMK-koncerten kaptunk hasonló mennyiségű érdeklődő dícséretet eddigi pályafutásunk alatt. Ittunk hát még egy sört, nem szegte kedvünket a 250 Ft-os fejenkénti gázsi sem.