1996 március 16. Szombat

Füliéknél sikerrel leparkoltam, s ott találtam mindenkit, pedig hat alig múlott még. Füli mama a kis Benedek fotóin lelkendezett. Némi tétovázás után úgy döntöttünk, hogy a Peugeottal, meg az én Skodámmal megyünk ki, Füli meg hazaviszi Benkeiéket, ha visszaértünk az Ipar utcába. Benkeiék Taunusa még mindig dögrováson. Nekiindultunk, velem Füli és Rita utazott. Valahol messze Soroksár után Attila ránkvillogott, s leálltunk a sztráda elején, nem messze a feszes seggű leányoktól. Erre már nem lesz Dunaharaszti... Visszafordultunk, s lefordultunk egy elágazásnál, bár tábla nem volt. Némi tétovázás után egy már végigjárt utcán visszafelé jőve megakadt valakinek a szeme az Álommás feliraton, s leparkoltunk a valóban egy buszmegálló mögött pozicionált ház előtt. Az Álommás nagyon szimpatikus hely lenne a belvárosban. Kocsma lehetett, s itt sajna az is maradt, hiába fújták tele falait graffitivel belül, hiába a jókora színpad az egyik sarokban. A fő vonzerő láthatóan a biliárdasztal, meg a játékgépek, no és a csocsó maradt. Ennek megfelelő volt a közönség, mely kicsiny volt, s fél tízig lassan-lassan, de biztosan apadt. Narancsleveket ittam, s elég lassan telt az idő. Nem volt mikrofonállvány, így egy partvist kértünk, s szigszalaggal fixáltuk a hangszedőt. Mint kiderült, a koncert tízre volt megbeszélve, ettől főleg Rita lombozódott le. Naívan abban bízott, ha hatkor indulunk, tán nyolc felé már játszunk is. No ja. Tóthék flippereztek egyet. Felapplikáltam a matricákat a kazettákra. Lassan kicserélődött a közönség, de ez minőségi változást nem hozott. Tíz után pár perccel már a színpadon lebzseltünk, s vártuk, hogy végre észrevegyen minket a bárpultos, és leállítsa a SingSing zenekar kazettáját. Véletlenül ez meg is történt, így nekifoghattunk. Az első szám (SzentAntal, mint mindig) közben bejött egy alternatívabb külsejű pasas, ezt kiszemeltem magamnak, mint értő közönség, s neki játszottam. A többieket inkább idegesíthettük, kétszer jöttek is halkítást kérni, másodjára hallottam, amint valaki mondta is: meg lehet őrülni! Helyes, ez jó feedback. A koncert mindaználtal zeneileg elég jó volt. Sok új dolog nem született, de elevenen tudtunk játszani, élveztem az összjátékot. A szervező a zárószám után odajött, elnézést kérve a bunkó közönségért, s ajánlotta, ne is játszunk többet már "ezeknek". Mondtuk, hogy ja, épp befejeztük. Az alternatív külsejű srácról közelrül kiderült, hogy van vagy harminc éves és a merev részegség határán áll, viszont iszonyú fokhagymaszagú a lehellete. Ez úgy derült ki, hogy egyetlenként gratulált a zenénkhez. A Pogues-ra emlékeztette. Kiderült, Attila is őt szemelte ki értő fülnek. Ritának és Benkey Edinájának is tetszett a koncert. Benkey elég jól dobolt, s egyébként is jól viselte kis árulásunkat, hogy nem vele csináltuk a demót. Csak Edina tett megjegyzést e tényre, de az se sértett volt: valószínüleg jobban jártunk Gerdesits Ferivel...
Nem maradtunk tovább e kies helyen, összepakoltunk, s irány az Ipar ucca, ahol engem megértően hazaeresztettek, megkímélve a pakolás fáradalmaitól és a vele járó időveszteségtől.