1994 November 25. PÉNTEK

Nagy nehezen megtaláltuk a Városmajori gimnáziumot. Közben Tóthék beszámoltak az osztálytalálkozóról, mely meglepően kellemes volt. Hát van pénze a ref. egyházunknak. Dög nagy modern hodály, vörös dísztégla tetőtől talpig, hatalmas park, gigantikus sportcsarnok, nagy átriumok, közösségi aulák, hiperszuper whirlpool kávé és húslevesautomata. Némileg arrogáns beeresztőifjak, s igen arrogáns társfellépők fogadtak. Utóbbiaknak úgy látszik nem volt egészen nyílvánvaló, hogy mi is fellépünk, s nagyon otthon érezték magukat velünk szemben. Már fél négy óta itt voltak, s el voltak képedve azon, hogy mi csak így ukk-mukk-fukk megjelenünk, átrendezzük a szinpadot, és el akarunk kezdeni beállni. Némi ellenséges hangulat keletkezett, az egyikük megjegyezte, hogy nem tudja, mióta álmodunk mi erről a fellépésről... Füli erre csak annyit mondott, hogy ide a gázsit, és már megyünk is. Aztán persze a helyzet javult, hiszen ahogy fellépett a két ifjú zenekar, elmúlt idegességük is, csak mi bírtuk nehezen a rémesen közhelyes dalokat. Az első zenekar még viszonylag jobb volt: hamis, elképesztően kisdiákos szövegek és igen egysíkú zenei ötletek, de ezt mentette koruk, viszont a második, melynek tagjai már már a húszéves kort is meghaladták, nem volt képes, és nem is akart mást, mint agyontaposott bluesrock sémákat ismételgetni, meg persze teljes számokat más együttesektől. Ilyen ritkaságokat próbáltak interpretálni a hangulat fokozására, mint: Hey Joe, Easy Riders...
Közben Tóthtal ellógunk meginni egy pohár sört, merthogy odabenn no drink, no smoke... Találunk is egy kellemes kis bódegát nem messze a Körszállótól a villamosmegállónál, elképesztő berendezés, egy lerobbant mámika szogál ki. Nem maradunk soká, nincs szívünk egyedülhagyni Fülit, merthogy Korbaiék elmentek enni valamit. Visszaérve a gimis zenekar éppen a Dallas zenéjét dolgozza fel... Nemsokára a lányok is befutnak, nagy hatást tesz rájuk a zene, látták Timit egyedül, aki közölte, hogy éppen összeveszett Zolival, és megy haza. Ezen kissé megdöbbenünk. Szegény Zolit, amikor beállít, Éva le is füleli, mert Zoli azzal indokolja elmaradását, hogy hazavitte Timit. Éva közli, hogy illetékes forrásból ezt másként tudja, mire Zoli: Hú, most lebuktam... De állítja, hogy nem az Origo volt a feszpont. Megismerkedünk a reformátusok kávé (és húsleves)automatájával, aztán a lányok úgy döntenek, hogy elmennek Pizzázni a Da Totóba. Már a második, a Láthatatlan Légió nyüstöli idegeinket, amikor Rita is befut egy angol sráccal, aki állítólag a londoni Marques klubban dolgozik...(!) A közönség ekkor tetőzik, ennek jele, hogy egy db. deviáns gimis lány talpig feketében még rá is mer gyújtani odabent. Nagy nehezen befejezik a zenét, s mi jutunk a szinpadra. A tápegységem bemondja az unalmast, szerencsére kapunk másikat. A mikrofonállvány hosszú, s folyton elereszti a mikrofont, amitől annak tulajdonosa, egy láthatatlan légiós láthatóan ideges lesz, kicsit nehezen értem meg, hogy azt kívánja, vegyem le a védőhálót, és nyomjam vissza, merthogy behorpadt. Mire elkezdjük, kissé megfogy a nép, de aztán már csak kb további tíz-húsz %-os létszámcsökkenés zajlik, némileg az elvontabb részek függvényeként is. Mindent egybevetve jó a koncert, bár én érzem a totális felkészületlenség hatását az ujjaimon. Kiderül, hogy csak én érzem, szerencsére. Néhányan vannak a gimisek között is, akik láttak már minket, ők, s talán egy még, aki nem látott minket, jönnek oda utána gratulálni, érdeklődni. Tetszett a szervező fiatal tanárnak, no meg a rokonoknak és barátnőknek. A londoni fiú is elégedett volt. Kaptunk kb. ezer ft-t per fő.