Fél ötkor már a tikkasztó betonplatzon időzünk, a Banán színpad egy parkolóra nyílik. Van söröző, iszunk sört, aztán a megérkező Tóthék alakulatával körbejárunk az elképesztő kempingben, miután Tóthtal kiíjjászkodták magukat. Nem tagadom, van egy kis hippinosztalgiám, de a szemét és a kényelmetlen körülmények kellőképpen elidegenítőek. Rengeteg színpad, étkező mindenütt, nagy dolog azért ez. Ha gimnazista lennék, biztos itt lennék, azt hiszem. Mikor visszaérünk, megjön kedvesem is. Vele is sétálunk egyet, a nagyszínpad előtt találkozunk Móricz Judittal, ígéri, jön majd. Fel is tűnik Bendegúzzal, aki nagyon helyes és értelmesen szaladgál ide-oda. Hat helyett nyolc felé kezdődik koncertünk, Matolcsiék sehol, még kimegyek hét felé is a kapu elé, de nem látszanak. Feltűnnek további ismerősök a múltból, Dringó Laca, Garai Robi. A koncert nem lenne rossz, kicsit durva, hogy a szervezők két számmal a vége előtt szólnak, be kéne fejezni fiúk... Állítólag halk volt, alig hallatszott a sörsátor előtti padokig, ahol a rokonság ült. Bezzeg utána valami elképesztően hangos banda nyűvi a szart. Nem is maradunk sokáig. Kocsibaülünk, s haza.
Matolcsiék üzenete otthon fogad: az őszinte elkeseredés és a röhögő görcs között közli Timi, hogy irtó dühösek önmagukra, de a kapuban vették észre, nincs náluk pénz. Ott toporzékoltak, próbálkoztak, hiába.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése