2013. április 26., péntek
r33 videó
A lemez óta újabb stúdiófelvételeken dolgozunk, igaz, ráérősebben. Eleddig utolsó fellépésünkről még nem mutattunk videót, most pótoljuk, bár a képminőségért elnézést. Rövid részlet a novemberi r33 klubban lefolytatott improvizációból:
Aki ráér, az megnézheti a fenti improvizáció bővebb változatát éjszakai autózással keverve:
Aki ráér, az megnézheti a fenti improvizáció bővebb változatát éjszakai autózással keverve:
2013. január 29., kedd
OrReCT 2013 album - bemutató
Kedves Barátaink, hosszú ideje annak, hogy utoljára albumnyi rögzített zenével jelentkeztünk!
2008. decemberében a CemaTurbo-formáció hattyúdalaként rögzítettünk egy albumot, egy évvel korábban pedig live-actjeinkből válogattunk (ez, a "Socema Gregoire 55" album, ami máig letölthető innen), előtte pedig csak a történelmi múltban, még 1996-ban (a Nadir szintén letölthető innét) vonultunk stúdióba.
Az OrReCT-projekt negyedik albuma és az OrReCT-formáció első albuma tehát mától hallgatható (és fizikai formában, CD-n is igényelhető) az alábbi képre kattintva.
A felvételek 2012. nyarán kezdődtek, a Stray Dog Stúdiótól kölcsönkapott stúdiómagnón ekkor rögzítette az alapokat Füle Csaba, majd improvizált rá Fodor János. A végső simításokat már ősszel és decemberben, nagyrészt a Stray Dog Stúdióban végezte Puha Szabolcs (masterelés) és Füle Csaba (mix).
Az OrReCT 2013 album más, mint a live-actek, elsősorban magányos hallgatásra, vagy háttérnek szántuk. Hangulatzene - olykor komor, olykor nehéz. Tervezett, de esetleges folyamatok, furcsa hangzások és izgalmas zajok gyülekezete. Ne hallgassa satnya laptop hangszórón, ha lehet. Fülhallgatót fel:

2013. január 26., szombat
OrReCT 2013 - album
Kedden megjelenik az OrReCT első albuma...
A felvételeken nyár óta dolgozunk, a végső simításokat Puha Szabolcs és Füle Csaba végezte a Stray Dog Studióban 2012. őszén.
2013. január 13., vasárnap
2012. november 7., szerda
2012. november 7. - R33
Fellépés az R33 nagytermében. Jónak érezzük, bár a közönség nem túl népes, a visszajelzések pozitívak. A videofelvétel sajnos gyenge lett, a vakító, statikus fény-ábra túl kontrasztos színpadképet eredményez. Ez itt még nem látszik, ahogy a közönség sem, de később érkeztek jópáran - fellépés előtti fotók:
2012. június 19., kedd
2012-07-14. MésziStock, Csákvár/Zámoly
Július 14.-én, szombaton 21.30-tól a Mészi Stock Fesztiválon, a Stock sátorban lépünk fel legközelebb.
https://www.facebook.com/meszistock
Facebook-event

A MésziStock 2012 honlapja:
http://www.meszistock.hu/
http://www.meszistock.hu/index.php/meszistock-helyszin
http://www.meszistock.hu/index.php/programok
http://www.meszistock.hu/index.php/fellepok/dj-mc
Helyszín: Zámolyi elágazás /47°20'46.44" É 18°24'04.69" K/
Fellépők:
2012. május 21., hétfő
2012-05-25. Cökxpon Live Act Est
Utolsó fellépésünk a Na'Conxypan-i cukrászda Boráros téri
reinkarnációjában, a "Cöki" júniusban átköltözik a belvárosba, a hajdani Mosoly presszó pedig kiürül, nem lesznek itt többé párnák, vörös fény és orientális ambienthangulat. Könnyes búcsú helyett egész jót zenéltünk, váratlanul közönség is kerekedett, lelkes hallgatók csoportja tartott ki mellettünk a végsőkig.
2012. május 25. péntek este 21.00-tól
Live Act este - Cökxpon Cafe
H-1095 Budapest, Soroksári út 8-10. (Boráros térnél)
Fellépők:
- Mornin* http://mornin.hu
- DMT audio DJ set http://soundcloud.com/dmtaudio
- OrReCT http://facebook.com/OrReCT
- Nojzerr http://www.myspace.com/nojzerr
2012. április 28., szombat
Szabad az Á harmadszor
2012. április 28. - Ismét a Vörös Kaktusszal osztoztunk A Szabad az Á változatlanul füstös, ám a kerthelységszezon miatt elég kihalt termén. A hangulat ennek ellenére jó volt, kis számú közönségünk kitartott. Az eseményről egy rövid videórészlettel emlékezünk:
2012. március 10., szombat
Respect Techno Jamboree 2012-03-10
Bernáthy Sándor YntermemorY
2012. március 10., szombat 22:00 - 05:00
Helyszín: Supersonic (Blue Hell & Red Hell, aka Kék Yuk és Vörös Yuk)
Budai | Hot X | Palotai | Newl | Naga | Beta | Kühl | Coyote | Igor Do’Urden | Dork | Grega | Nan-D | Blackman | Mono-Tone | Experte | Asa | Max | Soundsmith | Ufi | Schiipman | Scarface & NasTech live | Tégla | Clark | Plastic Pete | Orrect live | Bernáthy Zsiga live
Találkozunk a Bernáth/y Sándor emlékére rendezett YntermemoryY eseménysorozat techno szeánszán. RESPECT!
2012. január 27., péntek
Szabad a mintavesztés
Így indult a 2012-es évnek az OrReCT a SzabadazÁban - szeretettel mindazoknak, aki eljöttek, majdnem eljöttek, majd jönnek és nem jönnek, de azt jóindulattal :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)