1995. augusztus 23., szerda

1995 Augusztus 22. Kedd

Fél négyre a hangszerboltba, gyalog Üllőiről a Szentkirályin, felrakom a karkötőt...
Fél ötkor már a tikkasztó betonplatzon időzünk, a Banán színpad egy parkolóra nyílik. Van söröző, iszunk sört, aztán a megérkező Tóthék alakulatával körbejárunk az elképesztő kempingben, miután Tóthtal kiíjjászkodták magukat. Nem tagadom, van egy kis hippinosztalgiám, de a szemét és a kényelmetlen körülmények kellőképpen elidegenítőek. Rengeteg színpad, étkező mindenütt, nagy dolog azért ez. Ha gimnazista lennék, biztos itt lennék, azt hiszem. Mikor visszaérünk, megjön kedvesem is. Vele is sétálunk egyet, a nagyszínpad előtt találkozunk Móricz Judittal, ígéri, jön majd. Fel is tűnik Bendegúzzal, aki nagyon helyes és értelmesen szaladgál ide-oda. Hat helyett nyolc felé kezdődik koncertünk, Matolcsiék sehol, még kimegyek hét felé is a kapu elé, de nem látszanak. Feltűnnek további ismerősök a múltból, Dringó Laca, Garai Robi. A koncert nem lenne rossz, kicsit durva, hogy a szervezők két számmal a vége előtt szólnak, be kéne fejezni fiúk... Állítólag halk volt, alig hallatszott a sörsátor előtti padokig, ahol a rokonság ült. Bezzeg utána valami elképesztően hangos banda nyűvi a szart. Nem is maradunk sokáig. Kocsibaülünk, s haza.
Matolcsiék üzenete otthon fogad: az őszinte elkeseredés és a röhögő görcs között közli Timi, hogy irtó dühösek önmagukra, de a kapuban vették észre, nincs náluk pénz. Ott toporzékoltak, próbálkoztak, hiába.


1995. június 22., csütörtök

1995 Június 21. Szerda

Origo a Labirintusban. Közben nagy dolgok történtek Budapesten! Tóthék gyereket várnak. Évát mindenki körbeveszi ámulattal, s eltiltjuk a tonikivástól. Az első origókoncert, melyen az új nemzedék is jelen van, viszonylag jól sikerül. Panni és holland barátja pár perccel az utolsó szám után érkezik. Én elég fáradt, de általános vélemény szerint jó volt.

1995. június 9., péntek

1995 Június 08. Csütörtök

Este az FMK-ban kb. 8 fő előtt játszunk, ebből kettő nem ismerős. A koncert pedig jó lenne, kivételesen jól szólnak a dolgok, pedig az efemká híresen szar akusztikájú, mint azt jól tudjuk. Stépán Gábor is jelen volt egy darabig.

1995. június 1., csütörtök

1995 Május 31. szerda

Tizenegyig zuhogó esővel magyarázhatjuk a gyér népességet. A koncert viszont elég jó, a publikum ismerősebb része hangos tetszésnyilvánításokat is hallat. A debütáló Benkey alig hibázik, 1. nekifutásra igazán perfekt dobos. A gázsi 500/kopf. Meleg, nyári éj.

1995. május 9., kedd

1995 Május 08. hétfő

Fél hétre kellett odaérnünk a Tárogató úti studióba, s pár perc késéssel meg is érkeztünk. Beálltunk a Skodával, aztán az Üzlet c. műsor öltözőjében üldögéltünk. Hétfő felé átcipekedtünk a tett helyszínére. Valami kissé nagyképű ifjú, talán operatőr, érdeklődött, miféle zenét mívelünk, milyen világítás legyen hozzá. Korbait egy székbe ültette, melynek értéke állítólag 1200000 Ft, abból a designcenterből van kölcsönkapva, ami a Király u. ban Sziámi irodájával van egy épületben, közel a Lessy stúdióhoz. Fokozta az izgalmakat, hogy Füli erősítője, a "dög" rendetlenkedni kezdett percekkel adás előtt, ki is menekültünk Tóthtal cigizni. Valahogy azért sikerált beüzemelni a masinát, s lázasan figyeltük a monitorokon az utolsó klippet az adásban. Beúszott a főcím, s ránkparancsoltak, kezdjük. Szóval a Szent Antal eleje lemaradt, s felkevertek minket, amit nem mondtak előre, no mindegy. Elég jól sikerült eljátszani, s Sziámi közénk jött üdvözölni a nézőket, majd összevissza beszélt, végül Fülit kezdte interjuvolni. Bemutatta vele a zenekart, Füli engem mint furulyás istent aposztrofált (pánt akart mondani, de nem jött a nyelvére), mire Sziámi az ígét kérte tőlem, mire én nem tudtam mit mondani, csak nagy nehezen azt, hogy én furulyás isten vagyok, így az íge is csak furulyán hangzik. Ennyi volt dicső interjúm, noha komoly szcénákat álmodtam előtte, mit, s hogyan kéne kifejteni, ha sor kerül rá netán. Sziámi még dumált pár dolgot, Fülit is zavarba hozta, aztán jöttek vendégei, akikkel egy osztfőnöki óra szellemi szintjén társalgott a toleranciáról, meg hasonló újdonságokról. Addig-addig, hogy valamely közbejátszott klipp alatt már jelezte, nem lesz idő közbülső számra, csak a végén játszhatunk. Így maradt el a Dzsamahl. A Tánc viszont jó lett a végén, sikerült befejezni is a lekeverés rémét megelőzve, duplafurulyás effektekkel. Legfeljebb pár másodperccel rövidebb lett a műsor, de ki nem sz. le. Egy világosító, meg MP egyik vendége vett kazettát is, és Sziámi is rendesen viselkedett utána. Kimentünk elszívni egy cigit, aztán pakoltunk, s jöttünk el. Előbb kipakolni Ritához, aki nem látta, de eljönni sem volt ereje hozzánk, pedig Tóth hosszan macerálta, aztán a Soroksári útra, ahol Fülimamáéknak tetszett a műsor, s végül hozzánk. A leányok felspannolva fogadtak, nagyokat nevettek rajtunk, de azért tetszett, sajnáltak Sziámi hülye kérdése miatt. Nosza, megnéztük a műsort, az elején pezsgőt bontottunk. Elég jól lett felvéve, a hangzás se volt rossz. Szép, fekete fehér színvilágba voltunk helyezve, a vilgítás érdekes lett. Megettük a spagettit, s a vendégek elégedetten távoztak.

1995. május 5., péntek

1995 Május 04. csütörtök

Megjött Tóth, lepakkoltunk, szörnyen nehéz volt a Fender erősítő. Bepréselődtünk a Skodába, s már gurultunk is a Gyökérhez, ahol még igen kevesen voltak. Nagyon szép a hely, bevonultunk a koncert terembe, s felszereltünk, ittunk hosszúlépést Attilával. A felszerelés jól szólt, s szállingózni kezdtek a vacsorázók a másik terembe. Megjöttek a lányok, s szintén az étterembe ültek enni valamit. Később Körcsönyei Zsolték jöttek, nem csoda, pár lépésre laknak. Rita nem jött, gyengélkedett, Benkeyék sem, s kicsit kezdtünk elbizonytalanodni. Az étteremben már telt a ház, de senki nem jött át, csak egyszer egy társaság, de ők is csak addig, míg megürült egy asztal. Summa summarum, megint rokonaink előtt játszottunk. Két szám után bejött és maradt két fiú, akikről utólag kiderült, hogy Füli hívta őket, meg időnként beült egy horvát srác, aki utána kazettát kért, meg címet adott. Valahol Zágráb környékén lakik, majd szervez koncertet. Bizonyára... A zene nem volt rossz, halkan játszottunk, mindent hallottunk, tudtunk jobban egymásra figyelni. Csak hát.... végülis próbának nem volt rossz. Felpakoltunk, s Füliék kedvesek voltak, hazavittek minket.

1995. május 1., hétfő

1995 Április 30. Vasárnap

Tízre mentem Fülihez, éppen reggeliztek. Ám a hangulat nem volt tökéletes, tudniilik az FMK telefonált, miszerint már csak a diszkósok szerelik le a cuccokat. Még visszaszólnak, hogy akkor most mi legyen. No, Füli pedig állította, hogy rengetegen maradnak reggelig... Úgy látszik, ma csak egy koncertet adunk, este. Boszankodtunk, ittunk kávét. Közben megjött Tóth is, szintén káromkodot egyet. Éva csinál szitázással Origó pólót, lehet adni fehér t-shirteket, ám nekem azt hiszem egy szál sincs, ami még érdemes lenne erre a célra. Fröccsöztünk, aztán becsületére legyen mondva, tényleg jelentkezett ismét az FMK, immár végleg lemondani szabadkozva az előadást. Bíztattuk Fülit a háttérből, hogy legalább egy bazmeget eresszen meg. (Nem tette) Értesítve lettek Benkeyék is, akik így odajöttek a Soroksárira. Kicsit együtt voltam velük, aztán ígéretemhez híven hazamentem Beához. Együtt lehettünk ötig, ettünk, sétáltunk, egy kicsit még aludtam is, aztán készülődni kezdtem, közben rájöttem, hogy felesleges Fülihez átmennem, hiszen csak egy erősítőt hoznak, inkább egyenesen a Népligetbe megyek. Bea kilencre ígérte magát, addig még szótárazott, meg fordítgatott Hodrovát. Ajánlottam neki, hogy beszéljen Halászékkal, találkozzanak, ki tudja, mekkora hely ez az E klub, legalább ők találják meg egymást. Hatra ott voltam a helyszínen. Már vadul lőtték be a dobokat, jobbnak láttam kint maradni, várni a Skodát, egy lépcsőn ülve. Nemsokára meg is jöttek, s bevittük az erősítőt, meg a piros kuffert. Ők együtt töltötték a napot, Éva is csatlakozott, voltak valahol serezni is. Elég nagy, kör alakú teremben volt a színpad, ott voltak már mindenféle zenekartagok, egy részeg vhk gitáros, Ipacs, meg a Fuschia's Fall pirosra lakkozott körmű, angol gitárosa is, aki tört magyarsággal hívta megbeszélésre Fülit, de minden rendben volt, mi játszunk másodiknak, a nagyszinpadon, igaz, csak fél órát, míg ők egy folyosóhajlatban kiképzett teremben előbb, egy órát. Körbenéztünk a nagytermet körülívelő folyosórendszeren, mely izgalmasan volt kialakítva, itt ott kiöblösödve az említett kisszinpaddá, vagy büfévé, vagy biliárdteremmé. Három büfé is volt, de még mind zárva, így Tóthtal elmentünk a trolivégállomnáshoz, s vettünk 65 Ft/ü 3 Ászokat. Benkeyékkel iszogattuk, közben Füli a színpadon ténykedett, majd lassan mi is beálltunk, előbb egyenként, gitár, doromb, furulya, majd épp mikor megjött Zoli, a dobbal is megnézhettük magunkat együtt. Eleinte nem hallottuk magunkat valami jól, s nyugtalanított , hogy a kontrollba elért a furulya a gerjedéshatárig, de aztán Füli halkított magán picit, s így már viszonylag hallottam magam. Benkeyék szerint a végén már nagyon állat volt kívülről. Ipacs jogos tanácsokat adott, főleg a tempó kapcsán, hogy vigyázzunk, mert többnyire határán vagyunk, hogy unalmassá lassuljon a zene. Túl gyors se jó, de legyen feszes, és akkor nagyon izgalmas lehet amit csinálunk. Írtunk vendéglistát, ez nagy hely, nagyobb vonalú, így fejenként 2 főt lehet írni, felírtam Halászékat is. A szervezők csak a VHK 27 fős vendéglistáján csóválták fejüket. Kaptunk Stage Pass-t is. Kiültünk a büfébe, mert kezdetét vette a VHK végeláthatatlan és jobbára fülsiketítő beállása. (addig egy páholyszerű asztalt foglaltunk el a nagyteremben) Bárszékeken ücsörögtünk, s az időközben kinyitott büfében is vettünk sört. Lassan gyülekezni kezdett a nép, a friss levegőn sétáló Zolit csak úgy engedték be, hogy felragasztotta fekete mellényére a virítóan narancs stage passt.. Füli el-eltűnt a nagyteremből még kizárt, folyosón sűrűsödő tömegben, megnézni, hol áll a VHK. Egyszer azzal jött vissza, hogy most jött meg Sonus, a basszista, kicsit későn ébredt, a zenekar már beállt rá, hogy basszus nélkül fog játszani. Végre nyomatni kezdett kilenc után a Fuschia's Fall, valami igencsak Nirvána utánérzés jellegű zenét. Tíz előtt lementünk az öltözőbe, -mert már ilyenünk is volt,- hogy kicsit kimenjen a fülünkből. Izgatottak voltunk, mi tagadás, ennyi ember előtt utoljára a VHK előtt játszottunk... A sorrend már megvolt, hat szám kerül előadásra. Elvileg a VHK-nak 11-kor el kell kezdenie játszani, így nekünk háromnegyedre végeznünk kell, de már elmult negyed is, a Fall meg még mindig játszott. Közben viszont kinyitották a nagyterem ajtajait, s beáramlott a nép. Dire Straits ment aláfestésnek... Mi a sötét színpad sarkában üldögéltünk, várva a startjelre, időnként kiverekedtük magunkat vécére. "Előzenekarunk" koncertje csak fél után ért véget, de a rendezők szavatolták, hogy félórát játszhatunk. Végre abbahagyták hát, s a terem megtelt. Kedveseink annál a páholyasztalnál ütöttek tábort, ahol mi is érkezésünkkor. Kigyultak a fények, s kivonultunk helyünkre. Tóth röviden utalt a nyomdahibára, hogy az Origo következik, nem az Oregon, aztán elkezdtük a Szt.Antalt. Meglepetésemre jól hallottam magamat, s bár nagyon meleg lett a reflektoroktól, koncentrálni tudtam mindenre. Így voltak ezzel a többiek is. A koncert jól sikerült. Energikusan, összefogottan játszottunk, sok jó fokozás improvizálódott, viszonylag ügyes lezárásokkal, átlagosnál kevesebb ritmusbizonytalansággal. A váltakozó színű fényekben úszva tényleg jó volt a színpadon. A számok után volt taps is, a VHK közönség viszonylag komoly nyitottságát jelezve. Még mintha táncoltak is volna egyesek a Keresztes alatt. A Monotonnal zártunk, a dudaszó, ami általában erősebb, mint a furulya hangja, most nem volt elég átütő, lehet, levett belőle a keverő, ragaszkodva az arányokhoz, legközelebb majd szólni kell. Többen is a szinpad széléhez jöttek a végén, lányok érdeklődtek, van e cédénk, kazettánk. Mondtam, lusták vagyunk. Tóth bemondta a Gyökért, mint következő koncertet. Összepakoltunk, majd kimentem Beáékhoz. Dícsérték a produkciót, egybehangzóan. Halászék, sőt, meglepetésre Korbai és Timije is meg akarták nézni a VHK-t, Beának is kedve volt hozzá, Évának mehetnékje volt. Halász kilenc éve volt VHK-n, s emlékezett, hogy akkor kukoricával és paradicsommal dobálták a közönséget. Éva és Tóth Benkeyékkel és Ritával kimentek, el is búcsúztunk, de amikor két iszonyú hangos és érdektelen szám után Beával mi is kimenekültünk, még ott találtuk őket, mert Fülit várták, aki a pénzünk után futott. Nemsokára utolérte, 5000 volt négyünknek, szét is lett osztva. Tóthék után kimentünk a szabadba mi is, aztán Korbaiék tűntek fel, Timi akarta látni a VHK-t, mint kiderült, de fél szám után már nem, viszont Zoli ragaszkodott hozzá, hogy akkor már 4-5 számot igenis várjanak meg, majd engedett 3 és félig, tovább ő sem bírta.

1995. április 21., péntek

1995 Április 20 csütörtök

Kiértünk Soroksárra a szép napsütésben, s üdvözöltük a nagymamát. Érdeklődött az asszonykám után is. Berendezkedtünk a még mindig üres, de már majdnem kész utcai lakrészbe, majd lementünk borért a pincébe. Attila sajnos elkénezte a borát, s elég termálmedence íze lett. No de azért a második pohár fröccs után már alig tűnt fel. Vittem fényképezőgépet, készült pár fotó. Új számokat próbáltunk, elég bíztatóak, meg felfrissítettük a "disszonáns" munkacíműt, amit még az OA koncerten adtunk elő elég régen. Rájöttünk, hogy ének kell bele, s végül abban maradtunk, hogy én fogok benne dünnyögni valami hangokat. A próba végül énekelgetésbe fulladt, s cigánynótázássá fajult. Hat körül összepakoltunk, s visszagurultunk, előbb Fülihez, akitől lehoztunk egy erősítőt még, majd már a Picasso-ba. Ott előbb a hosszabbítók bizonyultak elégtelen mennyiségűeknek, s késztették vad szerelésekre Fülit, majd rövidesen megtörtént a baj, balga módon fél kézzel próbáltam rácsavarni a Sennheisert az állványra, s leesett, nagyot koppanva. Nem is szólalt meg többé... Füli igen ideges lett, bár rendkívül tiszteletre méltóan egy rossz szót sem szólt irányomban. Csak isten, és egyéb hatalmosságok felé intézte szavait, hangsúlyozva, hogy ez a mikrofon újonan 360 DM. Mit volt mit tenni, végül elindult az időközben befutott Benkeyvel az FMK-ba, ahol éppen Kollerék, Gerdesitsék készülődtek koncertre. Mi meg ott maradtunk, meglehetősen lesújtva Benkey barátnőjével. Hálistennek Gerdesitsnél véletlenül volt egy mikrofon, így legalább a koncert menthető maradt. Hogy kedvünket vegye, még a pincében uralkodó csapos srác is bunkóskodott, kb 5 ször előadta, hogy ő megérti a késésünk okát, de hát sajnos csak tízig lehet játszani, így aztán, ha kilenckor kezdünk, bizony, bizony, sajnos nem fizethetik ki a másfél órára alkudott 6000 Ft-t... Mindezek, s a plakátozás ellenére is gyér közönség előtt is jó koncertet adtunk, s utána két srác oda is jött, mondván, hogy nem tudják honnan szedjük ezt a zenét, de nagyon jó. Néhány hangszert még hiányoltak, merthogy ez a zene annál jobb lenne, minél több hangszeren szólna. Négyezer forintot kisajtolt magából Picasso, de azért mégegyszer végig kellett hallgatnunk, hogy hát sajnos, sajnos. A két srác érdeklődésének felkeltése már megérte. Ami meg a mikrofont illeti, Füli még megpróbálja megjavíttatni, mondtam, hogy a javítás költségét állom, új mikrofont venni egyenlőre sajnos nem áll módomban. Benkeyék hoztak haza, lehet, hogy még többet fogunk találkozni velük is, mert úgy tűnik, kedve van megpróbálkozni a dobolással.

1995. április 16., vasárnap

1995 Április 15 szombat

Füliéknél beengedős kaputelefont szereltek fel. Már ott volt Attila is, most kocsi nélkül jött, hogy tudjon inni. Szerencsére nem kellett sok cuccot vinni, így normálisan befértünk a Skodába. Egy benzinkútnál a mol székháznál megálltunk, én kiszálltam, hogy leendő autósként ellessem a tankolás fortélyait Fülitől, aki készséggel magyarázott. Tóth meghallgatta a valahonnan kihallatszó lottósorsolást, nem mintha lottózott volna, de tudni akarta, nem húzták e ki a fix számait. Nem. Kicsit későn fordultunk le, így hosszas kerülők után értünk a kollégiumhoz. Hátulról megkerülve az épületet jutottunk oda, ahol már álltak hasonló cuccoló kocsik. Szívélyesen kalauzoltak a szervezők, és csakhamar túlestünk a beszerelés első fázisán. A nagy terem meglehetősen sivár volt, mint négyszögnek két szomszédos (tehát nem szemközti) oldalán volt a két szinpad, melyek közül mi a kisebbet kaptuk, ott leszünk a második fellépők, összeségében a harmadikak a hétből. (Már tegnap is volt hét, köztük a Sejt, melynek, mint Fülitől megtudtam, már nem tagja egykori katonatársam, Török Péter -állítólag rossz szájízzel váltak el. Bent nem lehetett dohányozni, így kint ültünk le, a büfé előtti társalgóban, ahol egykoron tavaly tavasszal még a Sokapanaszosokkal is kávéztam a közös improvizációk szüneteiben. Sörözgettünk, és nem volt túl izgalmas a dolog, a budaörsi kollégium igazán nem ingerdús környezet. Viszont kiderült, hogy minden zenésznek jár egy ital, meg egy szendvics, oda is adták minden teketória és adminisztráció nélkül. A szervezők egyébként is igen készséges srácok voltak, többször jöttek konzultálni, mert a dobokat nekünk is biztosító tatai zenekar még nem jött meg. Mikor végre megérkeztek, persze nem tudtak a közös dob ideájáról, de meglepő módon nem csináltak belőle nagy ügyet. Volt egy téves riasztásunk is a második zenekar koncertje előtt beállásra, de mire elkezdtük volna, ők is belevágtak, úgyhogy visszakullogtunk söreinkhez. Közben elég tisztesen gyűlt a nép ki tudja honnan, feltehetően főleg az emeletekről, mert nem hiszem, hogy ismeretlen nevekre idegyűlne valaki is a városból. Megállapítottam, hogy az egyetemista lányok borzasztóan fiatalkák mostanság, hogy idén már nem járok közéjük. Úgy fest, öregszem. Az első zenekar iszonyú unalmas jazz-t játszott, Korbai szerint programozáshoz kiváló háttérzene az ilyen, mi Tótthal abban maradtunk, hogy mindenre jó, csak ne kelljen hallgatni. A második iszonyú szar, de igen hangos rock volt, legalább 8-an csapták. Node végre abbahagyták, s mi gyorsan beálltunk. Bár érkezésünkkor rettenetesnek tűnt a hangzás és az akusztika, most elég jól hallottuk magunkat. Belekezdtünk, s a koncert őszinte meglepetésemre határozottan jó volt, bőven vokáloztam is Attilával, főleg a dzsamalban persze. De ennél is nagyobb döbbenetet okozott, hogy a közönség egyáltalán nem fogyott, s kitartóan megtapsolta a számokat. Csak a végén derült ki a meglepő ok: tetszettünk nekik! Hozzám rögvest odajött egy srác, s a Tangerine Dreamhoz, meg a Solarishoz hasonlítgatta hosszasan a zenénket, mindenesetre igen dícsérően. Kifelé menet Tótthal a tatai zenekar valamely tagjának jó harmincas felesége állított meg, mondván, hogy számtalan amatőr zenekaros fesztiválon járt már, de a mi zenénk az első öt között van eredetiségével. Vele is hosszan beszlégettünk, hiányolta, hogy se lemezünk, se kazettánk, kedvence volt a Crimson is, tehát nem lehetett egészen rosz ízlése... Füli is feltünt, újságolva, hogy csupa pozitív visszajelzést kapott. No, egészen jó kedvre derültünk, tán csak a második FMK-koncerten kaptunk hasonló mennyiségű érdeklődő dícséretet eddigi pályafutásunk alatt. Ittunk hát még egy sört, nem szegte kedvünket a 250 Ft-os fejenkénti gázsi sem.

1995. március 18., szombat

1995 Március 17. Péntek

Hosszú kerülővel mentünk az FMK felé, a lezárt utak miatt. Tóth mesélte legújabb kalandját egy nyanyával, aki belétolatott egy zebrán, s rendőrt kellett hívni, hogy elismerje, hibázott. Korbai már ott volt, a Trottelesek is részben. Tóth fél nyolc felé érkezett. A Trottel igen lassan és akkurátusan állt be, zenéjük profi, de kissé érdektelen. Mi sokat tudtunk így üldögélni és beszélgetni autókról, vírusokról, miegymásról. Meghívtam Tóthékat, Füliéket is Fonyódra. Ittam három sört. Befutott két régi zenésztárs, Koller, meg Broci. Rita is érkezett kilenc felé. Nehezen, de mi is beálltunk, nem szólt valami tökéletesen, de hallottam magam én is általában. Vártunk még egy félórát, aztán eljátszottunk egy szűk negyvenperces műsort. Viszonylag értő, és ismerős közönség vala, szolidan tapsoltak is a számok között. Mire befejeztük, már népes publikum fejlődött ki, de csak azután áramlottak be az elkészült kávézóból a többiek. Mi nem sokat teketóriáztunk, szedelőzködtünk.