1995. február 2., csütörtök

1995 Február 01. szerda

Hat után értem a Lessybe, Tóth már ott volt, levizsgázott mindenből. Bepakoltuk az elég sok cuccot az időközben megjavított Skodába, meg Sári kacsába, aztán mentünk az FMK-ba. Ott eléggé hadiállapot van, galéria kávézót alakítanak ki éppen. Volt egy sejtésem, hogy ma sem lesznek sokan. Így is lett. Megjött Broci, kissé részegen(?), aztán a rég nem látott Korbai is. Mindent beszereltünk, elég jó a hang. Beát mégis elcsábította Éva, s végül Rita is befutott, kezdhettünk hát. Eleinte nem volt rossz, de aztán Broci a még be nem tanult számokban elkezdett dobolni, s teljesen bevadult. Semmire nem figyelve iszonyatos erővel verte, se elkezdeni, se befejezni nem lehetett tőle a számokat, szétzavarta a váltásokat, egyszóval elbaszta a zenét. Annyira dobolt, hogy észre sem vette, mikor már olyan számot kezdtünk, melyben basszusoznia kellett volna. Ráadásul iszonyú hangossá vált a zene, kb. 45% ban nem hallottam magamat. Egyszóval Broci részegsége tönkrevágta az egyébként jónak ígérkezett koncertet. Mikor befejeztük, odajött Tóth Andris, kapott választ Fripp titkárától, felvették valami listájukra, meg kapott listát a Crimson koncertekről, éppen Brüsszelben lesz, mikor ott játszanak. Mázlista. Vasárnap indul.

Nincsenek megjegyzések: